Szülői tájékoztatás

2020. 03.16. napjától – tervezetten a tavaszi szünetig – az oktató-nevelő munka tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre iskolákban is.

Hangsúlyozzuk, hogy ez nem iskolai szünetet jelent, hanem az oktatás módjának megváltoztatását, amelynek keretében továbbra is biztosítjuk a tanulók számára a tanulás Alaptörvényben rögzített lehetőségét. A szülő nélkülözhetetlenné válik és az ő és a gyermek felelőssége is megnő az otthoni tanulásban, a tanulói napirend kialakításában.

A hétköznapok jelentősen átalakulnak. A gyerekek továbbra is az érvényben lévő órarendjeik alapján tanulnak délelőttönként, de az iskolába nem jöhetnek be, otthon kell tevékenykedniük. Az osztályok FB, és messenger csoportokban működnek. Itt tilos privát üzeneteket küldeni, ezeket kizárólag oktatási céllal használjuk!  Az alsósok a szülői elérhetőségeken kapják a napi tennivalóikat. A felsősök az órarend szerinti időben a tanítók, szaktanárok belépésével tanulnak a csoportokban.  Ez azt jelenti, hogy a felsősöknek a fenti csatorna lesz az, ahol jelen kell lenniük a korábban megszokott iskolaidőben az adott órán. Másfelől a taneszközök változatlanok, tankönyvek, munkafüzetek, füzetek, amelyek a gyerekeknél vannak és az órákon, illetve délután is házi, gyakorló feladatként dolgoznak bennük. A pedagógusok az órákon jelezni fogják, hogy naponta hány óráig, mit kell beküldeniük az elkészített feladatokból fotózva a tanulóknak, kicsik esetén a szülőknek. A produktumokat fényképezve a pedagógusok által kért időpontig kell visszaküldeni napi szinten, felsősöknél több esetben a tanítási órákon.

Nagyobbaknál dolgozatírásra is sor kerül majd, itt szintén még az órán kell visszaküldeni a kért feladatot. A délutánra szánt, gyakorló, házi feladatok beküldési határideje alsóban 17 óra naponta, felsőben 16 óra, amely valamennyi tanulóra vonatkozik. A sok munkának meglesz remélhetőleg az eredménye is: hetente kerül be tantárgyanként egy-egy érdemjegy a Mozanaplóba, amely változatlanul működik. Természetesen az órákról való távolmaradásnak, az el nem készített házi feladatoknak ugyanolyan következményei vannak, mint eddig. Kérjük jelzésüket a tanulói távolmaradástól, mert ugyanazok a szabályok élnek, mint eddig.

Ez a munkarend, mint Önök is látják, sokkal nagyobb fegyelmet kíván a gyerekektől. Nem állunk mellettük a szó szoros értelmében, nekik maguknak kell belátniuk, hogy dolgozniuk kell ebben a formában is. Természetesen sok múlik majd Önökön is, hiszen sokkal többet lehetnek a gyermekeikkel, sokkal több személyes támogatást tudnak majd adni nekik.

Amiben most a segítségüket kérjük az, hogy tegyék lehetővé a mielőbbi kapcsolatfelvételt, mert a tanítást 2020.03.17-től órarend szerint megkezdjük. Támogassák gyermeküket mobiltelefonon internet kapcsolattal, hogy a messenger csoporthoz hozzáférjen. A felső tagozatosoknak a matematikatanítás az AKRIEL alkalmazáson keresztül  is történik, melyet már néhány hete működtetünk.

Arra törekszünk, hogy az olvasás, írás, számolás, a tantárgyakra épülő tanulás napi rutinját fenntartsuk, és a tananyaggal is jól haladjunk egy sikeres tanév befejezése felé. A következő hetekben az önálló tanuláson lesz a hangsúly, amely bizonyára nem lesz könnyű, de Tantestületünk mindent megtesz, hogy segítséget nyújtson az ismeretek megszerzéséhez.

Kérjük, látogassák gyakran az iskola honlapját, FB oldalát, az osztályfőnökökkel tartsanak kapcsolatot az osztálycsoportokon, keresztül. Az iskolavezetés, a fenntartó telefonon,  email-ben érhető el.

Együttműködésük most nélkülözhetetlen, melyre nagyon számítunk!

Tisztelettel: a Tantestület nevében:

Rideg Jánosné

igazgató